Adatvédelmi tájékoztató

Tisztelt Látogatónk!

A bejelentkezés során megadott adatait az adatvédelmi jogszabályoknak megfelelően meghatározott cél érdekében és kizárólag a cél eléréséhez szükséges mértékben és ideig kezeljük.

Az Ön adatai, amelyek a honlapunk látogatásával összefüggésben kerülnek kezelésünkbe, és amelyek a honlapunk használatával elérhető szolgáltatás – bejelentkezés, időpontkérés, kapcsolatfelvétel – igénybevételével kapcsolatosan keletkeznek, az adott szolgáltatást biztosító GYNO-MEDICAL KFT. részére kerülnek átadásra. Az adatok kezelője és az érintett adatbázis jogosultja minden esetben az adott szolgáltatást nyújtó szolgáltató GYNO-MEDICAL KFT.

Személyes adatai (vagyis azok az adatok, amelyek az Ön személyével kapcsolatba hozhatók) két módon kerülhetnek a kezelésünkbe: egyfelől az internetes kapcsolat fenntartásával összefüggésben az Ön által használt számítógéppel az időpontkérés során Ön által megadottak szerint, másrészről a nőgyógyászati praxisunk rendelésein önkéntesen megjelentek ellátása során keletkező, jogszabályok alapján előírt adatszolgáltatás során.

Honlapunkat úgy alakítottuk ki, hogy az megfeleljen a vonatkozó adatvédelmi jogszabályok tartalmi és formai követelményeknek. Ennek során arra törekedtünk, hogy az Ön személyes adatainak kezelése csak a honlap szolgáltatásainak igénybevételéhez szükséges mértékben, illetve az Ön rendelkezésének megfelelően, egyúttal a hatályos törvényi rendelkezések maradéktalan betartásával történjen.

Az adatkezelés technikai és személyi feltételeit, valamint a követendő eljárási rendet azon cél érdekében határoztuk meg, hogy adatkezelésünk a lehető legbiztonságosabb legyen. Az adatok feldolgozása elsősorban informatikai eszközökkel történik, részben manuális és részben gépi rögzítéssel.

A honlap látogatásával összefüggésben keletkezett adataihoz kizárólag az adatvédelmi jogszabályok betartására és titoktartásra kötelezett munkatársaink, a feladatuk ellátásához, illetve az Ön által igénybe vett szolgáltatás teljesítéséhez, kérdésének megválaszolásához szükséges mértékben férnek hozzá.

Ez a tájékoztató a honlapunk tartalmi és formai megfelelőségével kapcsolatos adatvédelmi információkat tartalmazza.

Cégünk az adatok kezelésekor és az adatkezeléssel kapcsolatos tevékenysége során az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. tv. (továbbiakban: Info tv.) és a 679/2016 EU rendelet (General Data Protection Regulation, röviden: GDPR) rendelkezéseinek, illetve a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (továbbiakban: NAIH) tevékenysége során kialakult adatvédelmi gyakorlatnak megfelelően jár el, a hatályos jogszabályok előírásait betartja, illetve az adatvédelemhez kapcsolódó fontosabb nemzetközi ajánlásokat is figyelembe veszi.

Jelen tájékoztató a felhasználóink nem nyilvánosságra szánt személyes adatainak védelmével kapcsolatos. Amennyiben valaki önszántából nyilvánosságra hozza saját személyes adatait vagy azok egy részét, az ilyen információkra jelen tájékoztatásunk hatálya nem terjed ki.

Alapvető információk:

Az adatkezelő címe: GYNO-MEDICAL KFT., 9400-Sopron, Pázmány Péter u.2.
Az adatkezelő engedélyének száma: 5300-7/2009
Az adatkezelő adószáma: 13545886-1-08
Az adatkezelés jogalapja: 2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról 5. § (1) bekezdés a) Az érintett hozzájárulása.
Hozzájárulás az adatkezeléshez: A felhasználó a bejelentkezési űrlap kitöltésével kifejezetten hozzájárulását adja az általa önkéntesen megadott személyes adatok kezeléséhez a portál üzemeltetőjének.
Az érintettek köre: A honlapot bejelentkezésre, kapcsolatfelvételre használók önkéntesen megadott személyes adataikkal.
A kezelt adatok köre: a bejelentkezési űrlap kitöltése során megadott adatok.
Az adatgyűjtés célja: Az online egészségügyi szolgáltatás biztonságos kivitelezéséhez szükséges személyazonosítás elvégzése.
Az adatkezelés időtartama: az elektronikusan tárolt személyes adatok a szolgáltatás igénybevételét követően kifejezetten – a hatályos jogszabályoknak megfelelően- a kérelmező kérésére törlődnek.
Adatvédelmi ügyek esetén felügyeletet gyakorló szerv: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH, www.naih.hu ).

A Felhasználó kijelenti, hogy a portál használatához kapcsolódó Adatvédelmi Tájékoztatót megismerte és annak tartalmát elfogadja, illetőleg tudomással bír arról, hogy az adatvédelemmel kapcsolatos jogai gyakorlására vonatkozó jogszabályok az alábbiak: az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény, valamint az általános adatvédelmi szabályozásra vonatkozó 2016/679 EU rendelet. Kijelenti továbbá, hogy a portál üzemeltetője számára hozzájárulását adja az űrlap kitöltése során általa megadott személyes adatai kezeléséhez, valamint a jogszabályi előírásoknak megfelelő feldolgozásához.